Márciusi napokat élünk, többféle impresszió éri az embert a tavasz közeledtével, ezek egyike talán a legfelemelőbb: közeledik március 15!

Ha visszamennénk az időben jó 170 évet, és netalán betérnénk abba a bizonyos Pilvax nevű kávéházba, nagy valószínűség szerint feltűnne az, hogy annál a „közvélemény asztalának” is mondott márványasztalnál mindig van valaki azok közül, akiket majd Márciusi Ifjakként tart számon az emlékezet (ha számon tart...).

Pilvax kávéház

Ők, Petőfi Sándorral az élen lettek az elindítói annak a folyamatnak, ami alapjaiban változtat meg sok mindent a magyar ember lelkületében és viszonyaiban.

Lesz, aki még erősebben fog kötődni a Habsburg házhoz, féltvén kiváltságait, nem ritkán ebül szerzett előjogait, és mindent, ami a császári hatalmi gépezet felé való elkötelezettséggel, no és persze nem kevés haszonnal járt...

És ott lesz egy másik része a magyarságnak, amelyik így vagy úgy, de mindent kockára tesz, ha kell, áldozatokat hoz, feláldoz karriert, és ha kell, fegyvert fog a zsarnokság és annak kiszolgálói ellen.

Pedig nem volt nehéz kisakkozni azt a lehetőséget sem, hogy az a harc, talán a legszentebb harcunk egyike akár el is bukhat...

És akkor, mint ahogy lenni szokott oly sokszor a történelemben bizony,... “vae victis...jaj a legyőzötteknek!”

De nagy valószínűség szerint ezzel a lehetőséggel akkor Petőfiék, az a nagyjából 30 ifjú ember nemigen számoltak!

Nem is számolhattak, mert abban a Nemzeti Dalnak is mondott Petőfi versben ott van egy rész, amit talán ma sem lenne értelmetlen dolog komolyan venni!

Az a rész pedig úgy hangzik, hogy “Sehonnai, bitang ember, aki ha kell, halni nem mer..!” bizony mágikus erejű szavak..! Hogy mégse ők, - akik meggyújtották azt a képletes forradalmi fáklyát - lettek az irányadó, hatalmi tényezők abban a függetlenedési mozgalomban, ami akkor, 1848. március. 15-én tevőlegesen is elkezdődött, egyelőre vértelenül, az már egy másik kérdésfelvetés lehetne...

Az akkori, úgymond magyar nagy politikában, - szakírók szerint is - már ‘48 elején lehetett érezni valamit azokból az újszerű szelekből, amelyek elkezdtek fújdogálni az akkori idők Európájában. Nagyjából már két hónapja ülésezett Pozsonyban az úgynevezett, utolsó rendi országgyűlés, az is igaz, hogy nem túl sok sikerrel. Egyik legvitatottabb és egyben talán a legfontosabb törvénytervezete, vagy vezérfonala éppen az ORSZÁG GYŰLÉSÉBE való bekerülési mód volt.

Az úgynevezett reform-ellenzék elképzelései szerint eljött annak az ideje, hogy a pozsonyi Diétába, Országgyűlésbe, a főrendeken és a magas klérus képviselőin kívül vagy mellett helyet kapjanak a szerényebb származású és egzisztenciájú, de amúgy kiváló szellemiségű, tehetségű, ma úgy mondanánk, hogy értelmiségiek is.

S, hát miért ne, az egyelőre még csak fejben formálódó szabad parasztság, gazdálkodó réteg képviselői is. Amit persze, a mindenkori, konzervatív uralkodó osztály szentségtörésként értelmezett.

Ha akkor, akár a bécsi udvar élén V. Ferdinánd császár - királlyal, akár a magyar kancellária, akár a kiváltságait féltő, megcsontosodott uralkodó osztály megérti, hogy – egy néhány európai udvarhoz hasonlóan - bizonyos engedményeket kell tennie a korszellemnek, akkor talán… ismétlem... talán, sok mindent másként lehetett volna tenni az elkövetkező évek Magyarországán.

De ezt sem meg nem értették, sem meg nem lépték! Báró Wesselényi Miklós látnoki szavait többször is elmondta és leírta ebben a kérdésben, már jóval korábban is, de azok pusztába kiáltott szavak voltak, és süket fülekre találtak, aminek talán ma is isszuk a levét...

Pedig Európában elindult valamilyen erjedés a politikában is! Nyugatabbra fekvő részén egymást érik a nem is ritkán, akár forradalomnak is beillő tüntetések, zavargások. Kisebb-nagyobb uralkodók hatalmuk megőrzése érdekében adnak alkotmányt népüknek, megjelenik a sajtószabadság fogalma, persze akad olyan is, aki szeretett népébe lövet, de hát ilyen az Élet, és a politika: ma cirkuszt, holnap meg ki tudja, mit kap az istenadta vagy istenverte nép…

Báró Wesselényi Miklós - Barabás Miklós festménye - Forrás: cultura.hu

Talán nem értelmetlen dolog elmondani, hogy, bár ezeknek a társadalmi mozgolódásoknak a hírét a „Hatalom”, aminek jól kiépített hírszerző hálózata volt, kifelé, “szeretett népe” felé igyekezett titkolni!

De amit már néhányan tudnak, azt már teljesen eltussolni nem lehet, mondja a népi bölcsesség. Hogy ebben az információszerzésben mennyi jót és rosszat hozott, ami az 1848.január 2-án beindult szikratávírót - Bécs és Pozsony között - illeti, azt csak találgatni lehet...

Egy valami azonban bizonyos: a korábban börtönt is megjárt Kossuth Lajos pozitív szerepe a március 15-ét megelőző időszakban vitathatatlan, persze az is, hogy a későbbiekben, már a tényleges hatalom birtokában esze ágában sem volt bevonni Petőfiéket az ország dolgait illető teendőkbe. “Valamiféle poéta és társai csináltak valami mozgolódást Pesten”- mondta egy adott pillanatban, amikor hírét vette a pesti, forradalmi eseményeknek. Majd valahogy úgy folytatta: “de mi minden telhetőt meg kell tegyünk annak érdekében, hogy a hatalom szálai továbbra is a mi kezünkbe fussanak össze...”

Van, volt a magyar szabadságharcnak egy másik vonulata is. Kossuth mellett ott volt egy gróf Battyhány és gróf Széchenyi irányzat vagy gondolkodásmód is, akik makacsul hittek abban, hogy a bécsi uralkodóházzal békésen is meg lehet egyezni Magyarország jövőbeni sorsát illetően, meg is fizették az árát rendesen...!

Batthyánynak a pesti Újépület nevű kaszárnyaerődben, Széchenyinek pedig majd Döblingben jut egy - egy golyó, de ez már egy másik történet lehetne... De kicsit előreszaladtunk az időben, pedig most még csak szemezgetünk az akkori március 15-ét megelőző, egy - két hónap történéséből.

1848. január 24-én megnyitja kapuit a magyar nemzet talán máig is legfontosabb szellemi intézménye, a Nemzeti Múzeum, bizony jó lett volna ott lenni, még ha csak képzeletben is.

A Magyar Nemzeti Múzeum épülete az 1880-as években

Bécs akkor éppen temet, Bonaparte Napóleon hajdani felesége foglalja el nyughelyét egy hűvös altemplomban, Bécs legyőzőjének csontjai akkor még valahol Szent Ilona szigetén nyugszanak. Nagyot lép előre Horvátország! A császári akarat, és kegy megadja a horvátoknak a saját nyelvük használatát a közigazgatásban is. Talán ettől is lesz majd annyira szolgálatkész egy Jellasich nevű horvát udvaronc akkor, amikor rá kell törni tűzzel - vassal az éppen csak ébredező magyar öntudatra.

Ugyancsak akkoriban kap hatvani préposttá való kinevezést egy épp csak püspökké lett papi ember, Horváth Mihály, akire igen kacskaringós életút vár majd. Kossuth mellett, illetve a második kormányban lesz vallás és közoktatási miniszter, majd halálos ítélettel a vállán lesz bujdosó Nyugat-Európában, hogy majd hosszú - hosszú emigrációból való hazatérés után kapjon felkérést okítani Ferenc József csemetéit...

És hát jelennek meg jó magyar gondolatok leírva, könyvek formájában is. Egyiknek, az ellenzéki Ellenőrnek a kiadó-szerkesztője Bajza József, akinek a munkásságáról, érdemeiről, ha rajtam múlna, jóval többet tudna a mai utca népe, mint amennyit most tud...

Garay János is leteszi az asztalra a maga Árpádok-ját, mint ahogy egy Szalay József is hasonlóan hasznossá teszi magát a köz dolgaiban való megszólalás alapvető szabályaiban.

És hát ott van Petőfi Sándor, addigi összes költeményeinek a második kiadása, ha jól emlékszem, akkor is ‘48 februárját írtuk.

És mint említettem: lassan, de biztosan csordogálnak a hírek az európai mozgolódásokról, Párizsból már egyenesen forradalomról, amelyek, ha titokban is, de egyre ébresztik a szabadságvágyat honi keblekben is.. És van, volt egy hír, lord Palmerston angol külügyminisztertől is, amit persze, utólag könnyű fontosnak és figyelemre méltónak megítélni, de Őlordsága mondanivalójának a lényege: Anglia az Osztrák Birodalmat, úgy ahogy van, élén a Habsburg házzal továbbra is az európai erő-egyensúly fontos tényezőjének tartja..!

Ha nem felejtem el, akkor a későbbiekben egyszer még megidézzük őkelmét egy, a magyar szabadsággal, illetve annak leverésével kapcsolatos vonatkozásban, de az még odébb lesz egy kevéssel... Idehaza, illetve Pest-Budán ’48. március. 11-én lép színre az a bizonyos Pesti Ellenzéki Kör, amiről megint csak nem ártana többet tudni a ma emberének!

A pozsonyi Országgyűlésnek címzett 12 pontos Petíció megfogalmazása Irinyi József tollát dicséri, (amelynek a követeléspontjai persze jóval enyhébbek, mint majd a Petőfiék 12 pontja) és amit amúgy igen nagy hümmögéssel fogadnak odafent Pozsonyban.

Petőfiék 12 pontja - Forrás: wikipedia

Irányi Dániel (maga is Márciusi Ifjú néven van számon tartva) szerint még maga Kossuth is talál kivetnivalót benne. Március 11-én íródik még egy Petőfi vers, Dicsőséges nagyurak címmel, abból már a figyelmesebb olvasó kiérezheti, hogy valamiféle vihar készül a pesti utcákon, ha a köz dolgaiban nem történik valami jó.. is.

Aztán március 13-án történik valami, amire nemigen számított senki, vagy csak a legmerészebb álmodozók!

Bécsben, tehát éppen a császárvárosban az egyetemi ifjúság megálmodik egy élhetőbb világot és lép egy nagyot! Álmodik és követel: jogokat, cenzúra eltörlést, sajtószabadságot, Metternich menesztését, Akadémiai Légió felállítását, és még sok mindent.

Az Udvar...ígér, mindent, amit kérnek, de végül Bécsben is lövetnek... Ott találkozhatunk egy később, számunkra is romlást hozó névvel: Windisgraetz, ő lesz az, aki leveri, azt az ún. első bécsi forradalmat. Nos, ennek a lökéshullámai érnek el Pestre másnap a Pilvaxban forrongó társasághoz, a hírhozó Koplánszky Károly, akkor mindössze 18 éves fiatalember egy biliárdasztalra felugorva kiáltja el: Bécsben tegnap kitört a forradalom!

Metternich megbukott, a nép fegyverkezik! Talán ennek a hírnek a hatására is írja meg Petőfi a Nemzeti Dalt. E sorok írójának véleménye szerint épp’ idejében...! A többi már történelem.