Magyar fővel gondolkodva talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy az 1790-ben született, tekintetes Kölcsey Ferenc uramat legalább annyira kellene ismerje minden magyar ember mint Hunyadi Mátyást, bár neki csak egy szerény szülőházat adott a sors a Tasnád melletti Sződemeteren, (amiben magam is megfordultam) és aztán majd egy kisebb birtokot Álmosdon és a későbbiekben Szatmárcsekén. Életútját kicsit körbejárva azt is kijelenthetem: nem volt hozzá kegyes a végzet!

Kisgyerekként veszítette el fél szemét, hatévesen apját, és 11 évesen már édesanyját, Bölöni Ágnest is elszólítja a Teremtő egy, vélhetőleg jobb világba. Egy bizonyos Panna néni, a Kölcsey család régi, hűséges cselédje lesz a mindene és a mindenese annak a négy (egyes források szerint öt) árva kisgyereknek.

Bizony nagy kár, hogy a magyar szokásjogban leginkább csak a hatalmasokhoz való hűséget szokták jutalmazni címmel, ranggal, birtokkal, netán ércszoborral, a hűséges szolgálót...nem! A legidősebb Kölcsey gyerek, ha jól számolom, 14 évig koptatta a debreceni Református Kollégium padjait, nem kitűnő, de meglehetősen jó eredménnyel.

Kölcsey Ferenc - Forrás: rozsnyovidek.sk

Kicsit kutakodva fiatal éveiben, szinte hihetetlen, hogy 16 éves kora környékén már eredetiben olvassa a XIV. Lajos korabeli szerzők jórészét, de még kis idő, és ugyanezt teszi a néhány jelesebb német szerző munkáival is, amelyeknek felsorolásától csupán terjedelmi okok miatt tekintenék el.

Az pedig, hogy a görög klasszikusokat előbb fordításban, majd eredetiben olvassa, talán megint csak nem meglepő. Igaz, ez utóbbiban majd ott lesz az érsemjéni születésű Kazinczy Ferenczünk biztatása is, aki akkor már a nagy öregek közé számított.

Őt, Kazinczyt, egyébként Csokonai V. Mihály temetésén látta meg először, de akkor még nem merte megszólítani, ezt levélben teszi majd meg valamivel később, aki úgymond atyai jó barátja is lesz az ifjú Kölcseynek, bár ez a barátság sem lesz mindig súrlódásmentes, de ez egy másik történet lehetne...

Kölcsey 19 évesen kerül fel Pestre az akkoriban szokásos törvénygyakorlatra, de akkor, jogi vizsgáit végül is nem tette le, bár tudása, ismeretanyaga, szónoki képességei erre simán alkalmassá tették volna. Talán kialakult barátsága Horváth Istvánnal, a kor nagy elméjével, és másokkal (Horváth István egyébként Vasvári Pálnak is a szellemi mentora) lehetett a döntő abban, hogy az ifjú Kölcsey érdeklődése inkább az irodalom felé forduljon. A debreceni katedrára való meghívást mellőzve költözött ki álmosdi birtokára, ahol a kor szokásának megfelelően gazdálkodik, ír, képezi magát, kisebb testvérei sorsáról sem feledkezve meg.

Kölcsey Ferenc szülőháza egykor - Sződemeter - Forrás: kolcsey.org

Ha minden igaz, a szerelem is itt legyinti meg először, amiből elmondása szerint még idejében kigyógyult, olyannyira, hogy később már nem is gondol családalapításra. A testvérek közötti birtokelosztás után, 1815-ben költözött át Szatmárcsekére, folytatva azt, amit elkezdett a Diószeg melletti Álmosdon. Állandó levelezésben állt a kor szinte összes magyar irodalmi nagyságaival Kazinczytól kezdve Vörösmarty Mihályig, valóságos kincsek lehetnének azok a levelek sokunknak!

Nagy költeményét, a Hymnus a magyar nép zivataros századaiból címmel is Csekén írta meg, amely aztán meghozta az országos ismertséget Kölcsey uram számára. Ezt a költeményt zenésíti meg Erkel Ferenc az 1844-es esztendőben, és válik majd minden magyar ember és Magyarország szívét megdobogtató himnuszává. A politika felé való fordulása ismereteim szerint 1828 - 29-re tehető. Főispáni tisztújítás volt Szatmár vármegyében.

Vay Miklós báró az új főispán, ő kéri fel az úgynevezett honoricus vármegyei aljegyzői tisztségre, amit Kölcsey el is vállal. Rá egy évre, 1830 novemberében újabb elismerés éri: a Magyar Tudományos Akadémiának lesz kinevezett, vidéki tagja. Bizonyosan nem érdemtelenül lett Szatmár vármegye főjegyzője 1832 elején, majd országgyűlési követe ugyanazon év novemberében.

Kölcsey Ferenc  szatmárcsekei háza (itt hunyt el) - Forrás: magyartelepulesek.hu

Pozsonyban, az ország Gyűlésében elmondott beszédei, szónoklatai igazi gyöngyszemek a kor tudósítói, kortársai szerint is. Olyan nevek tartják őt mesterüknek, mint a kehidai Deák Ferenc, vagy a monoki Kossuth Lajos és még többen is az akkoriak közül. A mesélgető krónikás nagy fájdalma, hogy vármegyei és országgyűlési, - legjelentősebb- küzdőtársáról, báró Wesselényi Miklósról ebben, ezekben az összefüggésekben alig - alig esik szó, pedig illene is, meg kellene is!

E sorok írója, - szerény ismereteinek birtokában- hittel vallja, hogy azt a küzdelmet, amit ők ketten, ott fenn Pozsonyban vívtak, azt másvalaki nemigen tudta volna úgy megvívni. És felelőssége tudatában azt is vallja, hogy kettejüknél tisztább lelkületű és szándékú magyar közéleti szereplője korábban se volt, és még jó sokáig nem is lesz a mindenkori magyarságnak. És azt is illik ide leírni, hogy köszönet helyett egészen mást kaptak Szatmár vármegyétől, annak közgyűlésétől, és miért ne mondjuk ki, Nagykároly városától is!

Leitatott, ólmosbottal felszerelt kisnemesi kortesekről, nemtelen ellenzéki vezérekről, aki akar, utána olvashat azoknak az időknek. Bizony nem véletlenül írja meg Nagykárolyban című versét egy Petőfi Sándor nevű poéta, aki majd 1846 őszén látogat el abba a megyeházi ülésterembe, ahol Kölcseybe és Wesselényibe szinte szó szerint is belefojtják a szót. És furcsa párhuzamokat teremt néha az Élet! Ugyanezt a módit maga Petőfi is megtapasztalja a Kúnságban 1848 nyarának elején, országgyűlési jelöltként. Mert az igaz és tisztalelkű embereket, akik egy az egyben kimondják az igazat, nemigen szeretik sehol, még Szatmárcsekén sem.

Ugyanis, Kölcsey Ferenc ellen tulajdon vérrokona, Kölcsey Mihály, csekei földesúr, - szolgabíró amúgy-, felbujtására teszi tönkre Kölcsey vetését - termését a leitatott, felhergelt csőcselék, akár gyújtogatva is. Wesselényi Miklóst is tulajdon, szilágysági spicli-nagybátyja besúgása, rágalmai alapján fogják perbe legelőször. Bizony sokáig lehetne ezekről a dolgokról is diskurálni, nem is minden tanulság nélkül!

Ami tény: Kölcseyt emberként is, követként is megviselte a vármegyei szemléletváltás Szatmárban is, meg úgy általánosságban is! Pozsonyi búcsúbeszédét még elmondja 1835. február 9-én, de a politikától végképp megcsömörlött, ezután inkább csak irodalmi indíttatású tevékenységet folytat. Egyre jobban bekapcsolódott az akadémiai tevékenységbe, ír, értekezik, költői vénája is visszatér.

Tenni akarása, irodalomszeretete nagy tettre sarkalja: tizenhetedmagával együtt, 1836. november 12-én megalapítják a Kisfaludy-Társaságot. Nem akármilyen nevek vannak ott, azon az alapító oklevelen!

Az 1837-es esztendő igen nagy megpróbáltatásokat hozott barátja és eszmetársa, Wesselényi Miklós számára. A bécsi kamarilla, összefogva Erdély legreakciósabb erőivel, a zsibói bárót képtelenebbnél képtelenebb vádakkal perbe fogja. Ez is hihetetlenül fájó története az erdélyi és aztán majd a magyarországi politikának.

Kölcsey Ferenc régi sírja a szatmárcsekei református temetőben

Wesselényi védelmét Kölcsey Ferenc és segítői vállalják el, megpróbálva pontról pontra lebontani és cáfolni a későbbi árvízi hajóst ért vádpontokat ...mindhiába! A majdani ítélet három év börtön, annak az ítéletnek a története is kemény dolog, ...de az is egy másik történet.

A nagy munka és az azzal járó izgalmak, fáradozások, utazások Kölcsey egészségét jócskán aláássák, amúgy sem erős szervezete legyengül. Valamilyen, kocsin megtett hivatalos úton ázik és fázik meg nagyon, ami már betegen hazatérve, ágyba kényszeríti. Kevéssel ezelőtt, (szatmárcsekei otthonában) járt nála Wesselényi Miklós.

Talán az Ég is úgy akarta, hogy a két küzdő és eszmetárs utoljára még találkozzék és elköszönhessen egymástól. Talán nem is hiába mondjuk azt, hogy a Sors akarata, útjai néha tényleg kifürkészhetetlenek.

Néhány napi gyengélkedés után, nagy szelleme és lelke 1838. augusztus 24-ének éjszakáján költözik át a másvilágra. Halálos ágyánál sógorasszonya, egyik patvaristája és egy kedves szolgája virrasztotta át az éjszakát.

Kölcsey Ferenc síremléke - Szatmárcseke

Kölcsey irodalmi munkásságát felmérni, műveit számba venni az én tollam kevés! Az általam ismert adatok szerint kiadott munkáinak a számát is csak hozzávetőlegesen tudnám megmondani. Állítom, irodalmár legyen a talpán, aki hiánytalanul fel tudna sorolni mindent.

Jó néhány évvel ezelőtt megint jártam Sződemeteren, és amikor egyszerű szülőházának az ajtaján beléptem, eszembe jutott egy mondás, valakitől, valahonnan. Nem is tudnám idézni szó szerint, valahogy úgy szól, hogy lám - lám, a kunyhókban is születhetnek óriások! Bizonyos vagyok abban, hogy Sződemeter szülötte az volt.

Ajánlott irodalom:

Vajda Mária: Álmosd és a Kölcseyek

Benedek István: Kölcsey és a pozsonyi diéta

Németh Péter, Takács Péter: A Himnusz költőjének emlékezete