Történelmi forgácsok

75 éve volt

2018. január 12. - kocsordi Nagy Béla

75 esztendővel ezelőtt, 1943. január 12-én kora hajnalban elindult egy olyan katonai offenzíva Voronyezs és Uriv környékén, amihez foghatót nem is igen tart számon a történetírás.

A témakörnek könyvtárakat megtöltő irodalma van, amiből érdemes komolyabban átböngészni jó néhány írott munkát, ahhoz, hogy legalább valamennyire sikerüljön jobban megismerni bizonyos összefüggéseket az ott elszenvedett vereségeket illetően...bár ránk, magyarokra nézve nyugodtan mondhatnánk katasztrófát is.

Ismereteim szerint a Don - folyó képezte frontvonalon két világ és világnézet, valamint két különböző kaliberű főparancsnok állt szemben egymással, mögöttük hadseregeikkel.

hqdefault_1.jpg

Magyar részről, Jány Gusztáv vezérezredes a maga majd kétszázezer emberével (a hivatalos összlétszám 207.000 emberre tehető a kivezényléskor) a főparancsnok, szakírók szerint régi, kipróbált katona, élvezi a hazai legfelsőbb vezetés teljes bizalmát.

Jelen sorok írója nem érzi magát alkalmasnak katonai vezetőkről érdemben nyilatkozni, sem pro, sem kontra, helyette beszéljenek inkább a nyert vagy vesztett ütközetek, csaták vagy háborúk..!

A másik oldalon a főparancsnok egy Georgij Zsukov nevű tábornok, aki amúgy szűcsmesteri képzésben szerzett jártasságot ifjabb éveiben. Hogy milyen csillagzat alatt született, azt innen nem tudni, de tény, hogy talán az egyetlen olyan orosz főtiszt volt, aki magával, Sztálinnal a legfőbb had-elvtárssal is vitába szállt katonai kérdésekben, és mégis túlélte azt a bizonyos véres tisztogatást az 1937-es esztendőben...
Hogy ezt, a mi oldalunkon, katonáink közül megtette-e valaki, valaha, arról nekem nincsen tudomásom...

10353583.jpg

A kései, magamfajta, civil krónikás arra sem vállalkozik, hogy véleményt mondjon a 2. Magyar Hadsereg összetételéről, felszereltségéről, ellátottságáról lőszerben, üzemanyagban, takarmányban, lóállományban, téli ruházatban, harci morálban és még sok mindenben... Ezek ugyanis olyan komoly kérdések, amelyeket csak úgy, csípőből tüzelve, megválaszolni nem lehet, de számtalan tanulmányt olvashattunk a témában!
Ami tény: azon a bizonyos januári napon minden eldőlt!

Napok alatt tízezrekben lett mérhető a halottaink száma, megfagyott sebesültjeinké úgyszintén. És ugyancsak tízezrekben mérték az arccal kelet felé elindított, fogságba esettek számát, akik közül jórészük többé soha sem látta viszont szülőföldjét vagy szülőhazáját...
Hogy ebben mennyi volt a magyar parancsnokok, és a fölöttük uralkodó német hadvezetés része, bűne, erről igen sokat lehetne értekezni...ítéletnapig.

Köztudott dolog, hogy minden csatának vagy háborúnak meg vannak a maga hősei is, meg a visszaemlékezői is, elemzőkről nem is beszélve. És az is köztudott, hogy másként emlékeznek vissza a tábornokok, és megint másként a szakaszvezetők vagy tiszthelyettesek... A mezei krónikás, mint maga is kiszolgált katona, jó szívvel ajánl elolvasásra egy emlékiratot egy Boda Gyula nevű hadfitól, aki végigcsinálta azt a bizonyos keleti hadjáratot az elejétől a végéig.

hqdefault_2.jpg

A címe: Itthagy-lak: A Donig és vissza, állítom, érdemes elolvasni. Hogy miként nyilatkozott katonáiról egy hadparancsban a mindent elsöprő, orosz, profi módon megtervezett Doni-áttörés után 12 nappal Jány főparancsnok úr, azt is érdemes elolvasnia a kései érdeklődőnek, már csak a tisztábban látás kedvéért is...kutya-keményen és embertelenül lett az ám megfogalmazva!


„A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. Állásainkból ellenséges túlerő kivethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét megtette. Ez nem szégyen. Ez szerencsétlenség. De becstelenség az a lelkeveszített fejnélküli gyáva menekülés, mit látnom kellett, miért most a szövetséges német hds. és az otthon mélységesen megvet bennünket. Ehhez minden oka meg is van.”
(Részlet Jány Gusztáv 1943. január 24-i hírhedt hadparancsából)

Hősei, áldozatai, magyar részről annak a keleti hadjáratnak, mint égen a csillag, annyian voltak. Közülük a kései krónikás kiemelne egy két nevet, szinte találomra.
Horthy István, Magyarország kormányzó helyettese, pilóta-főhadnagy frontszolgálatban veszítette el életét egy felderítésben, éppen a 25-ik bevetése volt, zsebében a hazarendelő paranccsal. Vajon értelmes döntés volt őt, mint a kormányrúd törvényes várományosát kiküldeni vagy kiengedni a frontra? Hadd maradjon ez a kérdés is nyitott az utókornak.



Parancsnoka, Zetényi Cs. Kálmán repülős-alezredes szintén a hősi halottak között van nálam is számon tartva, mindörökre! Amikor már minden remény elveszett, egy páncélossal próbál kitörni az orosz bekerítésből, még meglévő pilótáival együtt... mindhiába. Még nagyon sokan vannak és voltak, névvel, és névtelenül, akik ama bizonyos napiparancs szerint úgymond, „gyáván és becstelenül” elveszítették a becsületüket Jány vezérezredes szerint.

Számomra, és talán vagyunk még egynéhányan, sovány vigasz, hogy az az embertelen (maradva csak ennél a kifejezésnél..) napiparancs majd valamikor vissza lett vonva.. Az is szomorú adalék, hogy a főparancsnok is megtapasztalja majd, bő öt év múlva, hogy milyen érzés kivégzőosztag elé állni, „úgymond”...ártatlanul...

Az is tény, hogy azt az emberveszteséget, ami akkor, ott ért bennünket azon a keleti fronton, Magyarország talán máig se tudja, tudta sem pótolni, sem feldolgozni egyértelműen...

          

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelmi-forgacsok.blog.hu/api/trackback/id/tr2313568257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szalaif 2018.01.18. 15:36:07

Ez a cikk a figyelemfelhíváson kívül, és azon túl, hogy legyen egy cikk, az ég-világon kívül semmit nem ér... Nagyon gáz... Felesleges ember...

Segna 2018.01.18. 15:36:10

Nincs ehhez fogható... írja az első sorokban. Valóban. Ilyen semmit mondó, modoros blogbejegyzés ritkaságszámba megy. Mit tudunk meg a témáról? Hát... olvassunk hozzá mert sokan írtak róla. 75 éve volt...
és a Jányi Gusztáv micsoda egy szemét hadparancsot adott ki...
Magáról az eseményről, semmi. A hatásáról semmi. "Ami tény: azon a bizonyos januári napon minden eldőlt!" Mi dőlt el? Milyen közvetlen és hosszútávú következménye volt? Miért nem tudjuk feldolgozni? Mit kell feldolgozni? Megannyi kérdés...
Aki jártas a témában, annak mondanak valamit ezek az utalások, de azokat meg felesleges emlékeztetni... Aki innen tájékozódnak, hát... az meg lapozzon.

Earl Corwin 2018.01.18. 15:36:28

Nem kéne annyira óvatosan bánni az ítéletekkel... 1. Mit f *szt kerestek ott a magyarok? Mit akartunk mi ott? 3. Miért hősök, akik idegen országba mennek hódítani, aztán picsán rúgják őket? 4. Az ilyen lelketlen parancsnokoknak kellene gyorsan igazságot szolgáltatni, mint ez a Jány, meg a főnöke a Horthy, ezért csakis ők felelnek. Ugyanakkor a Zsukovot se kell felmagasztalni: nyugati vasból nyugati ssegítséggel el kezdték gyártani a fegyvert meg a lőszert, a sztálinnal meg éppen nem vitatkozott, neki se meg a joszipnak se számított, hogy hány elvtárs hagyja ott a fogát... ennyivel bárkit bármikor le lehet győzni...

Kocsordi Nagy Béla 2018.01.18. 15:36:32

...köszönöm hogy az útjaink keresztezik egymást!

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2018.01.18. 15:36:36

Ha a németek, azaz Hitler nem erőltette volna a sztálingrádi anyagcsatát, akkor nem történt volna meg ez az orosz átkaroló támadás. Amúgy a magyarok a felszereltségük és a reménytelen feladat ellenére is tovább kitartottak mint a többi, németekkel szövetséges hadsereg katonái.

Jakab.gipsz 2018.01.18. 15:36:43

Magyarországnak nem volt sem anyagi sem pedig területi követelése, az egykori Szovjetunióval szemben, szögezzük le.

Katonáink egy "fenevad" ellen küzdöttek.

Hol van ma már ez a fenevad?