Jelen sorok írásakor lassan kifelé megyünk a télből, anélkül, hogy honi tájainkon egyszer is lett volna azokból a mínusz 25 - 26 fokokból, ami a '48/49-es télre nem ritkán jellemző volt. Engedtessék meg a históriás mesélőnek némi visszatekintés arra a télre, és annak egy néhány eseményére a teljesség és a tudományosság igénye nélkül!
Hogy az 1848. december 30- i, vereséggel végződő móri ütközet mennyire volt hatással a szabadságharc további kimenetelére, azt pontosan lemérni talán nem is lehet, de hogy volt, azt tagadni botorság.
A vereség híre gyorsfutárral érkezik meg Pest-Budára, ahol igen mindenki lehangolt. Első, kézzel fogható eredménye, hatása az, hogy utasítás történik az Országos Pénztár és a bankócsináló gépek Debrecenbe való elszállítására, és az ottani működésbe helyezésre. Bónis Sámuel, országgyűlési képviselő kapta azt a feladatot, hogy ugyanez történjen a koronázási ékszerekkel is.
Móri ütközet - Forrás: wikipedia
Másnap már meg is születik a döntés: mind a Kormánynak, mind az Országos Honvédelmi Bizottmánynak (O.H.B. a továbbiakban) is mennie kell Budapestről Debrecenbe! Nehéz, de szükséges döntés, amit majd a január másodikán megtartott Haditanács is megerősít, javasolva a székesfőváros harc nélküli kiürítését.
Bár 1849 január másodikán Bem József tábornok Besztercénél döntő győzelmet arat Karl Urban, császári ezredes csapatai fölött, (kutya kemény harc volt, Bem serege mínusz 26 fok hidegben éjszakázott előtte több napig is, írja valahol Teleki Sándor őrnagy, az ellátmányért felelős hadsegéd-intendáns) nem mindenki derűlátó Erdélyben sem.
A háromszéki székelyek, - megítélésem szerint - hírükhöz és bátorságukhoz viszonyítva méltatlan és megalázó békeszerződést kötnek egy Heydte nevű császári századossal, aki keresztülviszi a Mátyás - huszárok és egy másik zászlóalj lefegyverzését és az összes, Gábor Áron - féle ágyúk felrobbantását.
Azokat az ágyukat semmisítik meg, amelyek annyi áldozattal és lelkesedéssel készültek Gábor Áron hozzáértése nyomán. Pedig ágyúkra szükség lesz ám a későbbiekben is, bizonyítják ezt a Gálfalva melletti, súlyos harcok. Azoknak a dicső napoknak az emlékére íródott egy vers, a szabadságharc egyik aktív résztvevője írta le azokat a sorokat, akit úgy hívtak, hogy Petőfi Sándor.
Emellett szökések és átállások többfelé is. Az egyik legmeglepőbb, hogy magyar grófhoz méltatlanul Lázár György hadosztályparancsnok- vezérőrnagy is meglép a szabadságharc ügye mellől.
Ugyanezt tette ama, sokat vitatott Zanini - ezred négy százada az Újvidéki hadszíntéren és szökik át a szerb oldalra, miután Johann Maasburg százados parancsára alaposan feltölti fegyver, élelem és lőszerkészletét. Bem tábornok semmit sem bízva a véletlenre, a Tihuczai - hágónal még egyszer ráver Urban ezredes maradék csapataira, így gyakorlatilag Erdélynek az északi része felszabadul.
A székesfőváros viszont szomorú események elé néz: '49. január 5 - én Windisch-Grötz, császári táborszernagy, csapataival bevonul a megfélemlített Pest-Budára. És hát elég nagy a fejetlenség, amit majd még tetézni fog egy Henryk Dembinski nevű lengyel tábornok, aki már úton van Magyarország felé, valahonnan francia földről. És az a lengyel tábornok, bizony igen sok súrlódásnak lesz majd okozója a magyar katonai vezetésben, de ez egy másik történet… lehetne.
Nem könnyű eligazodni azokban a napokban és az akkori történésekben. Ahol az osztrák az úr, ott igen mindenhol ostromállapot lépett életbe, méghozzá igencsak kemény megtorlásokkal, pedig Haynau rémuralma még hátra van.
'49. január nyolcadika az a nap, amelyiken az osztrák főparancsnok utasítására Pesten, a sógornője lakásán elfogják Batthyány Lajost, volt miniszterelnököt, aki végig hitt abban, hogy Béccsel békés úton ki lehet egyezni a magyar követeléseket illetően. Balga álom volt, és nem csak neki, hanem másoknak is. Ezekben a napokban domborodnak ki Görgey Artúr tábornok katonai erényei is, amelyeket vitatni lehet, de némi, komolyabb tájékozódás után elvitatni nemigen.
És ugyanazokban a napokban kezdődik el hangsúlyosabb felemelkedése egy másik katonának, Klapka György őrnagynak is, akit Kossuth a felső tiszai hadtest parancsnokának nevez ki, és ezredesnek léptet elő. Klapka, majdani tábornokként igencsak emblematikus figurája lesz mind a szabadságharcnak, mind az azt követő időknek.
Amúgy, az a január 8, és az a körüli napok igencsak fekete napjai lesznek Erdélynek, elsősorban Nagyenyednek, de más településeknek is. Azt a pusztítást, öldöklést, ami a védtelen magyar lakosság ellen zajlott, mindmáig nemigen tudjuk félelem nélkül ki és megbeszélni...
Közben az az igénytelen külsejű lengyel tábornok, aki kinőtte magát a mi Bem apónkká csapataival bevonul Marosvásárhelyre. Szerénységére jellemző, hogy az őt ünneplő vásárhelyiektől csak egy dézsa meleg fürdővizet fogad el (Kolozsvár óta a csizmája se volt lehúzva jóformán) továbbá egy díszkardot (annak is meg lenne a maga története...), és a szokásos tányér köménymaglevest. Önként adja magát a kérdés: vajon hány magyar politikus vagy katonai vezető érné be ennyivel, mondjuk manapság?
II. Rákóczy György kardja, amit Bem tábornoknak ajándékoztak
Amúgy még csak 1849. január második felét írjuk, de a rögtönítélő császári bíróságok kezdik megmutatni, hogy nem babra megy a játék.
Az első két áldozat Rédl Antal és Szalay Gábor, mindketten a bakonybéli összecsapásoknál esnek fogságba, mint olyanok, akik mindent feltettek egy lapra a szabadságharcot illetően, pedig nekik nem volt se ezer holdjuk, se legelésző ménesük a magyar pusztán.
Január 16-án újabb magyar főnemes, Esterházy Sándor tábornok, a bácskai magyar hadtest parancsnoka mondja fel az engedelmességet az O.H.B. felé, és érdekes adalék: háborítatlanul távozik posztjáról, megannyi katonai titokkal, ugyan úgy mint elődje, Bakonyi Sándor tábornok, és bizony lesznek még követőik...szép számmal.
Damjanich János - Forrás: wikipédia
Sovány vigasz, amit a debreceni Országgyűlés kimondott, de leginkább csak írott malaszt maradt: a harcban megfutókat, a népet sanyargató katonákat és tisztségviselőket halállal kell büntetni! A sors akaratából, na és katonai tehetsége mentén újabb katonai karrier csillaga emelkedik a magasba. Damjanich János, szerb származású tábornok jó katona, szigorú, de emberséges parancsnok. Ahol ő parancsnokol, ott leginkább csak győzni lehetett, vagy meghalni...
Tudták ezt az ő vörös sipkásai is abból a - ha jól emlékszem - 9. zászlóaljból, akik közé tartozni nem is volt ám olyan egyszerű fegyvertény!
Hogy hálás dolog-e megemlíteni a klérus hozzáállását is a szabadságharc ügyéhez, azt döntse el az olvasó. '49. január 20 - át mutat a naptár és a papság felé kimegy egy püspöki körlevél, aláíróinak még a nevüket se írom le, inkább elkárhozok! Abban a körlevélben ott van egy utasítás: minden egyházi személynek támogatnia kell a császári szemléletet és parancsot a magyar szabadságharcot illetően..!
Volt viszont néhány magyar lelkületű főpap is, aki teljes mellszélességgel kiállt a szabadságharc ügye mellett, még akkor is, ha tudták: bukás esetén az ár, amit fizetniük kell, nem lesz kevés... Az ő nevüket viszont kalaplevéve és illő tisztelettel írom le és adom tovább: Horváth Mihály csanádi, Bémer László nagyváradi, Rudnyánszky József besztercebányai római katolikus és Popovics Bazil munkácsi, valamint Erdélyi Vazul nagyváradi görög katolikus püspökök.
Áldott legyen az emlékük! ... folytatása következik.
